Arthur király - a legenda és ami mögötte lehet....





Ki ne ismerné Merlin, Excalibur, Guinevere, Lancelot és a Tó Hölgye történetét? Az Artúr-mondakör nevei nem csak Nagy-Britanniában csengenek ismerősen, szinte nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne hallottak volna a középkori király kalandjairól.

Képtalálat a következőre: „kik voltak a kerekasztal lovagjai,”A modern történészek néha azt is kétségbe vonják, hogy létezett-e Artúr király, bár azt senki nem vitatja, hogy alakja időtlen idők óta élénken foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Artúr legendája romantikáról, hősiességről, lovagságról és becsületről szól, meg persze arról az ígéretről, hogy a jó egyszer visszatér és megmenti az embereket. Uralkodása Britannia aranykora volt, a szerelmes és harcias lovagok kora. Története évszázadokon át képzőművészeket és írókat ihletett meg.

Korunk tudósai és irodalomtörténészei szerint azonban a valóság nagyon távol áll a legendától.

Tengerbe nyúló sziklás földnyelven áll a komor vár, ahol Igraine férjének, Gorlois cornwalli hercegnek visszatértét várja. Ám a herceg képében Uther Pendragon, Britannia királya lép be éjjel a hercegnő szobájába, a varázsló Merlin kölcsönözte neki Gorlois alakját, hogy kielégíthesse Igraine iránti tiltott szenvedélyét. A nászból egy fiú fogan. Így kezdődik a legendás Arthur király története, amely oly sok írót és képzőművészt ihletett meg, és századok óta tartja fogva az emberek képzeletét.

Merlin ellopja Igraine újszülött fiát, és a jóságos Sir Ectorra bízza, hogy mint saját gyermekét nevelje föl. A királynak nem lesz több gyermeke, Igraine és Gorlois házasságából viszont három lány születik, kettő közülük királyhoz megy majd feleségül, a harmadikat zárdába adják. Ez a lány, Morgana le Fay valahogy varázshatalomra tesz szert, és végül végzetes szerepet játszik féltestvére életében.

Képtalálat a következőre: „Arthur király”Merlin csak a király halála után fedi föl a tizenhat éves Arthurnak származása titkát, de csak azután, hogy a fiúnak sikerült kihúznia a temetőben egy márványtáblára helyezett üllőből kiálló kardot. Bár sokan megpróbálták, mindenki elbukott ezen a próbán, amelyet csak “Britannia vér szerinti királya" állhatott ki sikerrel. Merlin azt is elmeséli Arthurnak, hogy Avalonban, a titkok földjén élő tündérek milyen varázslatot bocsájtottak rá még kisfiú korában. A jóslat szerint Arthur lesz a legkiválóbb lovag és a legnagyobb király, aki csak élt a földön, és “tovább fog élni, mint bárki valaha is gondolhatná". Az emberek új uralkodójuknak térdre borulva esküsznek hűséget, az érsek pedig Arthur fejére helyezi a koronát.

Lovagtársaival megalapította Camelot várát, amelynek közepén állt a kerekasztal. Az egyenlőséget szimbolizáló asztalt ülték körül Artúr és lovagtársai. A kerekasztal lovagjai hagyományosan 12-en voltak, bár a különböző források különböző számokat és neveket említenek, a létszám 12-től akár 150.ig is terjed. A leggyakrabban a következő lovagok neveivel találkozhatunk:

Arthur király
Sir Gawain
Sir Lancelot (Launcelot du Lac)
Sir Perceval
Sir Galahad
Sir Bors
Sir Kay
Sir Gareth, (Goodhands)
Bedivere
Lucan the Butler
Sir Griflet
Sir Yvain ( Ywain or Owain)
Sir Erec
Cador
Hoel
King Pellinor
Tristan ( Tristam)
Morholt (Marhaus)
Palemedes
Dinadan


Arthur jótékony országlása alatt Britanniára 12 évi béke köszönt. Ez az idő a lovagság igazi virágkora. Camelot-i várában a király maga köré gyűjti birodalmának hűséges és bátor lovagjait és egy óriási kerek asztal köré ülteti őket. Minden lovag nevét aranyba véseti a székén. Merlin arra tanítja a kerekasztal lovagjait, hogy vessék meg a gyilkolást, kegyetlenséget és a gonoszságot, hogy tartózkodjanak a hazaárulástól, hazugságtól és becstelenségtől, irgalmazzanak a kegyelmet kérőnek, és főként arra neveli őket, hogy tiszteljék és védelmezzék a nőket.
A lovagok útra kelnek Camelot-ból, hogy sárkányokkal, óriásokkal és ravasz törpékkel küzdjenek meg. A gonoszság erőivel vívott párviadalaik általában kísértetkastélyokban, sötét erdőkben és elvarázsolt kertekben zajlanak. Büszkeséggel eltelve térnek meg, hogy eldicsekedjenek kalandjaikkal az udvar előtt.

Artúr uralkodása alatt legyőzte a szászokat, meghódította Skóciát, Izlandot, Írországot, Galliát, Norvégiát, Dániát. Uralkodása második felében Artúr féltette birodalmát - mi lesz vele, ha ő már nem lesz - ezért a szent Grál keresésére indult. Camelot várát a legkiválóbb lovagjára Lancelot-ra hagyta. (Artúrnak a krónikák szerint volt a valóságban is volt egy Llenlleawc nevű alvezére, aki Sir Lancelotként említ a monda).

Amíg Arthur Galliában járt, és a rómaiakkal háborúzott, felesége Gwenhwyfar (Guinevere) és Lancelot közt Máb varázslatára "bűnös viszony" alakult ki. Ezt a viszonyt Arthur unokaöccse (másutt féltestvére) Medraut (Mordred) leplezte le. A bűnös feleség és szerető elmenekült Camelotból, és Arthúr üldözőbe vette őket, ám eközben Mordred a helyzetet kihasznáva egy államcsínnyel átvette a hatalmat. Végül Arthur visszatért, és Camlan folyó mellett véres harcot vívott unokaöccsével. Arthur a csatában győzött ugyan, de maga is súlyosan megsebesült. Halála előtt Bedivere lovaggal visszaküldette az Excaliburt a Tó asszonyának, majd Avalon szigetére vitték. Itt halt meg, de szelleme azóta is várja, hogy visszatérjen, ha népe nagy veszélybe kerül. Állítólagos sírhelye Glastonbury-ben van.

Más források szerint a kerettörténet ugyanaz, de a részletekben mutatkozik némi eltérés:
Ellenségei, ellenfelei Vivien, aki eltávolította Artúr mellől Merlint, és Mordred, Artúr unokaöccse, aki Artúr távollétében koholt vádakat terjesztett Artúr feleségéről, Ginevráról és Lancelotról.

Mialatt Artúr Galliában harcolt a római császár ellen, feleségét, Ginevrát Mordred elcsábította és vele együtt az egész ország is az ő kezébe került. Artúr a győztes galliai hadjáratból hazasietett, hogy bosszút álljon boldogsága megrontóján, és a Camlan folyó mellett vívtak véres harcot. Artúr győzött ugyan, de maga is súlyosan megsebesült. Halála előtt Bedivere lovaggal visszaküldette az Excaliburt a Tó asszonyának, majd Avalon szigetére vitték s azóta várják, hogy visszatérjen, ha népe nagy veszélybe kerül.
Hű alattvalói a haldokló királyt csónakba teszik, amely a tejfehér ködben elsuhan a tengeren Avalon felé.
- Ne bánkódjatok - kiált Arthur a tengerparton álló, bánat sújtotta lovagjainak -, biztosak lehettek abban, hogy visszatérek, ha Britanniának szüksége lesz rám.

Artúr király (angolosan Arthur, latinosan Artus) briton király, aki – amennyiben létező személy volt – az V. század végén, illetve a VI. század elején (körülbelül 496-537) uralkodott. Nevének jelentései közül talán a „gondterhelt lélek” a leginkább ide illő.

Ma ismert alakja Galfredus de Monmouth Historia Raegum Britanniae c. művében bukkan fel. Galfredus (Angolul Geoffrey of Monmouth) korábbi történelmi anyagot és mondákat gyűjtött össze, és kikerekítette őket. A britek régi krónikásai, mint az 512-ben meghalt Gildas Artúr legfontosabb győztes csatájáról ír. A 735 előtt alkotó Beda Venarabilis nem említi nevét, de mivel ő csak az angolszászok viselt dolgairól ír, ez nem meglepő. A X-XI. századi krónikások már tudnak róla, de Galfredus az első, aki a teljes mondakört az utókorra hagyta.

Történelmi kutatások megállapították, hogy Artúr abban az időben tevékenykedett, amikor a római légiók kivonultak Britanniából Itália és a többi provincia védelmére. A római légiókban szkíta nehézlovasság is harcolt. A pendragon vörös sárkánya eredetileg a szkíta népek hadi jelvénye volt.
A szkíta sárkánykígyó megjelenését Arrianus – Tekhné taktiké, 35. – így írja le:„A scytha hadjelek (zászlók) sárkányok, melyek arányos hosszúságú póznákon függnek. Készülnek pedig összevart színes ruhadarabokból, fejeik és egész testök egész a farkig kígyókat ábrázolnak.” (Télfy János fordítása)

A briteket ez idő tájban a piktek és skótok tartották rettegésben. A britek segítségül behívták az Elba torkolatánál tanyázó szászokat, a szövetségesekből azonban elnyomók lettek. A britek kivonultak a mai Bretagne- félszigetre. Az ellenfelek 500 körül hadakoztak egymással. John Rhys megállapította, hogy ekkor valóban létezett egy Arthur nevű brit vezér, aki 520-ban a szászokkal vívott csatában hősiesen küzdve esett el. A Bretagne-ba kivonult britek az ő alakja köré szőtték mondáikat.
Artúr a történelemben keresztény király, aki a pogány angol, szász illetve jüt törzsek ellen harcolt, és döntő győzelmet aratott felettük a Mons Badonicus-i csatában, talán 490-ben.

Artúr alakja e mondák alapján úgy szerepel, mint a várva várt uralkodó, aki a kelták elnyomatását megszünteti, s egész Britanniát kelta uralom alá hajtja. A mondák olyan széles körben terjedtek el, hogy Artúrból időközben a lovagok előképe vált, a férfias hűség, a vezér megtestesítője. A fejedelmi ideál megtestesítőjévé csak később vált. A mondák feltűnő hasonlóságot mutatnak Gwydion vagy Odin köreihez.

Britannia Arthur idejében

Arthur király tehát feltehetően az V. század végén és a VI. elején uralkodott, Mordreddel vívott utolsó csatája 537-ben vagy 542-ben volt. Milyen is volt valójában akkor a szigetország politikai helyzete ? Ki volt az uralkodó ?

A rómaiak már egy évszázaddal korábban fokozatosan kivonták erőiket a brit provinciából, amelyet Julius Caesar i.e. 54-ben hódított meg. Az európai kontinens felől betörő barbár jütök, angolok, szászok, valamint a pikt néven ismert északbritanniai törzs erősödő nyomása késztette meghátrálásra őket.

Az ezt követő zavaros idő harcias kiskirályai állandóan hadban álltak az újabb támadókkal, és egymással. Egységes királyságról vagy helyi hatalomnál többel bíró uralkodóról nincs szó az írásokban.

A kereszténység egy talpalatnyi helyen sem tudta megvetni a lábát Britanniában, egészen 597-ig, Szent Ágoston és 40 szerzetese megérkezéséig. Britanniában és Európa nagy részén ekkor vette kezdetét a sötét középkor.

Ha hihetünk Nennius walesi szerzetesnek, egy Arthur nevű harcos vezette “a britek királyaival együtt" a támadók elleni harcot. A britek története című, 826-ban írt művében Nennius 12 ütközetet sorolt fel, melyekben Arthur a barbárok fölött diadalmaskodott. Az utolsó csatában egymaga ejtette el az ellenség 960 katonáját.

Mintegy 150 évvel Nennius után egy ismeretlen walesi krónikás összeállította a brit történelem kronológiáját, a Cambrian Annals-t. Az 537-es évnél szerepel a “camlanni csata, amelyben Arthur és Medraut elesett". A Medraut névben nem nehéz felfedezni a Mordredet. Arthurt ezután 150 évig nem említi történelmi forrás, és akkor is csak a következő homályos utalás formájában. 1125-ben egy William of Malmesbury nevű szerzetes megemlékezik egy bizonyos harcias Arthur-ról, “akiről a britek üres szavakban áradoznak csupán, pedig valójában megérdemli, hogy ne csak félrevezető mesék és álmok alakja legyen, hanem a történelem is foglalkozzék vele, mert hosszú időn át düledező hazájának oszlopa volt, aki háborúra ösztönözte a parasztság megtört harci szellemét". William egyik kortársára maradt, hogy Arthur-ból uralkodót csináljon.

1139 körül egy walesi diakónus és későbbi püspök, Geoffrey of Monmouth befejezte monumentális, Britannia királyainak története című művét, amelyben átfogóan tárgyalja a brit uralkodókat a római időktől a saját koráig. Nennius, Geoffrey és más korai történetírók munkáit a különböző népek hagyományából, kelta és skandináv mítoszokból, sőt a Bibliából kölcsönzött motívumokkal színezte ki.

Geoffrey 12 könyvéből kettőt szentelt Arthur-nak. Nála bukkan fel először Merlin, a varázsló alakja, Ginevra megszöktetése és Mordred árulása. A szegényes történelmi forrásokat képzelt eseményekkel és soha nem hallott személyek felléptetésével színezte ki. Módszerével századokon át ható iskolát, és egy V. századi harcosból hős királyt teremtett.

Arthur átalakulása

1155-ben a Wace néven ismert angol-normann pap franciára fordította Geoffrey elbeszélését. Romantikus történetet formált belőle, amelyben Arthur a lovagság hőseként uralkodik udvara fölött. A század vége felé Layamon angolszász szerzetes Geoffrey Arthur-ját ádáz harcossá és szigorú apává változtatta. Mindkét szerző említést tesz a kerekasztalról.
Arthurt valószínűleg mégis az 1160 és 1180 között alkotó francia költő, Chrétien de Troyes tette meg a lovagi udvariasság és erények, valamint a lovagi szerelem mintaképének. A következő évszázad elején tűnt fel az Arthur mondakörrel foglalkozó két német eposz: Wolfram von Eschenbachtól a Parsifal és Gottfried von Strassburg Tristan-ja.
Arthur a XV. században élt angol Sir Thomas Malory posztumusz kiadású művében nyerte el tartósnak bizonyult végső irodalmi karakterét.
Malory átvette, sűrítette és átrendezte a régebbi anyagot, és többé-kevésbé egységes elbeszélést hozott létre, melyben az Arthur-monda ma ismert formájának minden lényeges figurája és mozzanata fellelhető.
A legenda XX. századi feldolgozása, T. H. White műve, az "Űdv néked, Arthur, nagy király" szolgált a Camelot című musical színpadi és filmváltozatának alapjául.

Ásatások 

Arthur legendájának ilyen széles körű és tartós elterjedése valósággal követelte, hogy a tudósok végül megkíséreljék lehántani róla az irodalmi "ékítéseket", és feltárni a legenda mögött meghúzódó tényeket.

Amikor 1965-ben megalakult a Camelot-kutató Bizottság, alapítói beleborzongtak a gondolatba, hogy felszínre hozhatják a kerek asztalt vagy a Szent Grál kelyhét.
Öt évig ástak Somerset megye területén, míg végül a Bizottság régészei a Glastonbury közelében fekvő Cadbury várának romjait azonosították Camelottal.
Az első, a Bristol-csatornáig nyúló erőd a római idők előtt épült a környező síkság fölött uralkodó dombtetőn. Az eredeti erődítmény fölé épült falakba beépített hulladék elárulja, hogy Cadbury várát a római megszállás évszázadaiban is használták.

A Camelot-kutatók legizgalmasabb felfedezései azonban azok a cserépedények voltak, amelyeknek tanúsága szerint 500 körül (a rómaiak kivonulása után, de még a szász hódítás előtt) egy brit törzsfő lakott itt. Főhadiszállása egy 7 x 20 méteres, fából épült, valószínűleg zsúpfedeles terem volt. Ha nem is a legendás és irodalmi művek hős Arthur-ja volt, de mindenesetre a római civilizációt védelmezte a barbár hódítók meg-megújuló támadása ellen.

A Camelot-kutató Bizottság eredményeit nem fogadja el az amerikai Norma Lorre Goodrich, aki azt állítja, hogy Arthur uralkodásának székhelyét nem Angliában, hanem északon, Skóciában kell keresni.
Kimerítő irodalmi kutatásai az Edinburghtól északnyugatra fekvő Stirling-hez vezették. Goodrich szerint ott, nem pedig Cadbury-ben állt Camelot vára.

Arthur kora a területi épség és politikai függetlenség védelmében vívott vad háborúk időszaka volt. A lovagság a sokkal megállapodottabb távoli jövőben, Geoffrey of Monmouth és Sir Thomas Malory idején bontakozott ki. Mindketten voltaképpen a saját jóval békésebb korukat méltatták, és annak értékeit és eszményeit vetítették vissza az elképzelt múltba.
Mégsem a homályos és zord idők sötét harcosa, hanem az ő Arthur-juk maradt fenn, akinek örök emlékezetű dicsőséges uralkodása, egyik méltatója szavaival szólva: “egy rövid időszak volt, amely mint csillag az éjszakai égbolton, úgy világlik ki a középkor sötétjéből".

A Szent Grál keresése

Az Arthur-elbeszélés középpontjában a Szent Grál keresésének története áll. A Grál az a kehely, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott.
A történelem során csodálatos gyógyító és fiatalító erőt tulajdonítottak neki. A kelyhet (azzal a lándzsával együtt, amellyel a római katona átszúrta a megfeszített Jézus oldalát) Arimatheai József kapta meg, az ő leszármazottai voltak azok, akik végül Britanniába vitték.
A legenda szerint, amikor a tiszteletre méltó ereklyék egyik őre elfeledkezett szent kötelességéről, és buja pillantásokat vetett egy női zarándokra, a lándzsa magától nekirepült, és egy soha nem gyógyuló sebet ejtett rajta. Ugyanakkor a Szent Grál nyomtalanul eltűnt.

Merlin Arthur királyhoz Camelotba küldött üzenete indította el az elveszett serleg utáni kutatást. Közölte, hogy nemsokára feltűnik az a lovag, akit a végzet arra jelölt ki, hogy a Grál megtalálója legyen. Arthur és lovagjai pünkösd előestéjén a kerek asztal körül virrasztottak, amikor váratlan villámlás és fülsiketítő mennydörgés adta hírül a lovagoknak a Szent Grál látomásának eljövetelét: a szent kehely pompás fehér lepellel borítva kecsesen lebegett végig a termen. Nem sokkal ezután egy öregember javasolt egy lovagot a kerek asztal még egyetlen üresen maradt helyére. Ez az ifjú, mint kiderült, nem volt más, mint Sir Galahad, Sir Lancelot fia.

A Szent Grál keresése folyamán a kerek asztal lovagjai sok kalandot éltek át. Gyakran érte őket kihívás, hogy olyan áldozatot hozzanak, amely meghaladja erejüket.
Lancelot azzal zárta ki magát a keresésből, hogy képtelen volt lemondani Ginevra iránti bűnös és legyőzhetetlen szerelméről. Végül ahogy Merlin megjósolta, Galahad-nak jutott a kehely megtalálásának dicsősége, ő szolgáltathatta ki az Oltáriszentséget belőle. A kehely előtt térdepelve döbbent rá az ifjú lovag, hogy küldetése itt a földi létben beteljesedett. Lelke a mennybe ragadtatott, teste pedig holtan elterülve az oltár előtt maradt. A keresésből két évvel ezután tértek vissza a lovagok Camelotba, hogy elmeséljék kalandjaikat királyuknak.

A történet másik verziója szerint Sir Percival bukkan rá a kehelyre a spanyolországi Pireneusokban levő Monsalvat várában, ahol Amfortas, a Szent Grál lovagjainak királya féltve őrzi azt.
Ám egy varázsló a keresztre feszítés dárdájával megsebesíti a királyt, aki ettől kezdve félholtan fekszik, de megbocsájtatlan bűnei miatt visszautasítja a szentségek felvételét. Amikor Percival a lándzsa hegyével érintve meggyógyítja a király súlyos sebét, a Szent Grál láthatóvá válik az oltáron.


Merlin a Varázsló

Az Arthur-mondák talán legkülönösebb és legrejtélyesebb alakja Merlin, egy erényes leányzó és egy inkubus (ártatlanokat megrontó, éjjel garázdálkodó gonosz szellem) fia.
Születése után Merlint sebtében megkeresztelték, így nem örökölte apja ördögi természetét, de néhány természetfölötti képessége így is megmaradt. Nemcsak a múltba látott, hanem a jövőbe is, és az sem okozott neki különösebb nehézséget, hogy tetszés szerinti alakba (törpévé, leánykává, agárrá vagy szarvassá) változzék.
Amikor azonban varázserejének titkaiba beavatta szerelmét, Viviane-t, a hölgy ellene fordította saját bűvös hatalmát, fejdíszének fátylával megkötözte, és egy toronyba zárta ót. Ettől kezdve senki nem látogathatta a varázslót, csak ő.

Képtalálat a következőre: „merlinus ambrosius”A Britannia királyainak története című műve előtt Geoffrey of Monmouth írt egy rövid latin nyelvű értekezést, a Merlin könyvecskéje címmel. Az olvasóközönség ebből ismerte meg a varázsló alakját.
A tudósok szerint Geoffrey Merlinjének több előképe volt, köztük egy Myrrdhin nevű walesi jövendőmondó és egy Lailoken nevű skót látnok.



Időrendben főbb rekonstruálható történések

410 Britannia hivatalosan függetlenséget nyer Rómától. Oka: nincs pénz és erő finanszirozni a brit területek védelmét a skótok, piktek, szászok támadásaival szemben.
420-30 Britanniát piti zsarnokok kormányozzák.
452- Britanniába felerősödik a szász-angol betelepedés a britek segítséget kérnek Rómától (Aetiustól). Neki kisebb gondja is nagyobb.
460-70 - Ambrosius Aurelianus ellenőrzés alá vonja Britannia kelta területeit.
465 Artúr király születése?.
466 Wippedesfleot-i csata, a szászok győznek ugyan, de az ő veszteségeik is nagyok, ezért egyelőre békét köt a két fél.
485-496 Artúr 12 csatájának periódusa amely során legyőzhetetlen hírnévre tett szert. (A legendában 12 lovag szerepel)
496 - Britek Ambrosius fővezérlete mellett a Mount Baldoni csatában legyőzik a szászokat. 550-ig béke lesz köztük.
542 - Camlauni csata, Artúr király halála.
Artúr halála után az angol-szászokat már nem tudják megállítani a britek - az ellenőrzésük alá kerül a mai Anglia.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések