Aengus Mac Og

Aengus Mac Og by fawnikins - One of the Tuatha De Danann. God of youth, love and beauty.Az ír mitológiában Aengus ( Óírül: Oíngus, Oengus ) a Tuatha dé Dannan tagja és a szerelem, az ifjúság és a költői ihlet istene. Hagyományosan úgy ábrázolják, hogy éneklő madarak köröznek a feje körül.
Szülei Dagda és Boann folyamistennő. 
Úgy mondták, hogy Newgrage-ben, a Boyne folyónál éltek.
Dagdának szerelmi viszonya volt Boann folyamistennővel, aki akkor Nechtan-nak volt a felesége. Hogy elrejtsék a terhességet, Dagda kilenc hónapra megállította a napot Aengus fogantatásától egészen addig, amíg meg nem született. 
Aengus Midir házában nevelkedett, ő lett a nevelőapja.
Amikor elérte azt az életkort, hogy átvegye apai örökségét, elment Dagda házába. De már azután érkezett, hogy Dagda szétosztotta a földjeit a gyermekei között, és már semmi sem maradt Aengusnak. Ő akkor arra kérte apját, hogy egy éjszakát és egy nappalt eltölthessen Brú na Boinne-ben, a Boyne folyó völgyének központi spirituális helyén (ami magában foglalta a Neewgrange-i sírokat is) "Egy nap és egy éjszaka" , - mondta, és Dagda ebbe beleegyezett. Az ír nyelvben azonban nincs határozatlan névelő, így az "egy nap és egy éjszaka" ugyanaz, mint az "éjjel-nappal" , amely kiterjed valamennyi időre, és így Aengus birtokba vette Brú na Boinne-t véglegesen. 
 A "Tuatha de Danaan tündéreinek halálában" Aengus megölte mostohaapját Elcmart, Midir meggyilkolása miatt.
 Megölte Lugh Lámhfhada költőt is, mert hazudott testvéréről, Ogma an Cermaitról. A költő azt állította, hogy Ogma an Cermait-nak viszonya van Lugh feleségével.
 A "The wooing of Etain"-ban , Aengus képes volt részben megszüntetni a varázslatot, amely Etain-t, a lovas istennőt sújtotta, aki így legyőzhette testvérét, Midirt. 
Midir felesége Fuamnach egy féltékenységi rohamában Etain ellen fordult, átváltozott és elrepült otthonól. Éjszakára fiatal nővé változva tért vissza, és Aengus szeretőjévé lett, amíg ki nem derült róla, hogy a lány maga Fuamnach, és félrevezette az istent. Akkor Aengus megölte a nevelőanyját az árulása miatt.
A "Tale of Two Pails" szerint Aengus nevelt lánya, egy Sidhe nő eltévedt, és a St. Patrik rend befogadta . A lány felvette a kereszténységet, és Aengus nem tudta már visszaszerezni őt többé. Ott kellett hagynia, a lány pedig belehalt a bánatba.

Aengus beleszeretett egy lányba, akit álmában látott. Édesanyja, Boann, és egy tehén istennő, akinek a tejéből képződik a Tejút (Bealach na Bó Finne) egy évig kereste ezt a lányt Írországban, de az apja, Dagda is. Végül Bodb Derg király találta meg a lányt, további egy év múlva.
Aengus el is ment a Dragon Mouth tóhoz, és látta, hogy ott 150 lány varázslattal párosával le van láncolva. Köztük volt Caer Ibormeith is, akit szeretett. November 1-jén, Caer és a többi lány is hattyúvá változtak egy évre, minden második Samhainkor. Aengusnak azt mondták, elveheti Caert ha megismeri őt hattyú formájában is. Aengus is hattyúvá változott, és együtt repültek el. De olyan gyönyörűen énekeltek közben, hogy aki hallotta, három napra és három éjszakára álomba merült.

Aengus volt a nevelőapja és védelmezője Diarmuid Ua Duibhne-nek. 
Volt egy Moralltach nevű kardja, a Nagy düh, amit Manannán mac Lir adott neki. Ezt adta a nevelt fiának Diarmuid Ua Duibhne-nek, valamint egy Beagalltach nevű kardot is, a Kis düh-t és két lándzsát, gae Buide-t és gae Derg-t. 
Amikor a fiatalember meghalt, Aengus a testét visszavitte a Brú na Boinne-hoz, ahol életet lehelt belé, és azt kívánta, hogy beszélhessen is Diarmuiddal.

Más legendák szerint Aengus meg tudta javítani az összetört testet, és visszaadta az életet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések